Egy csodálatos barátság kezdete

No, egy életem, egy halálom, közzéteszem az első "művem". Nagyon izgulok :D Kicsit..hát..Na mindegy, a fantáziám kicsit szabadjára volt engedve akkor, mikor írtam.

18-as karikát adnék rá a biztonság kedvéért.

Dr. Watson összetámasztott ujjakkal ült rendelőjében, és szörnyen unta magát. A sűrű, meglehetősen kétértelmű telefonüzenetek Sherlock és közte némileg csökkentették penészedési folyamatát, de nem állíthatták meg az unalom lejtőjén való csúszást. Úgy érezte, kiugrik első emeleti munkahelyéről, ha még egy páciens a szeme elé kerül. Ráadásul ez az új asszisztens-kereső procedúra is az ő vállát nyomja! Bár, jobban meggondolva, bárki mást szívesebben látott volna helyes kis nővérke ruhában, mint a mázsás súllyal a világra nehezedő Gretchent, aki két napja távozott, súlyos hisztériás rohamok közepette, a rendelőből. John aznap öt, hölgynek nemigen nevezhető nőt interjúvolt meg, s nem egyszer igen közel járt az idegösszeomláshoz. Mikor újabb kopogás zavarta fel keserű önsajnálatából, kész lett volna felajánlani lelkét a sátánnak, csak ne egy újabb asszisztens legyen az! Unott morranás hagyta el a száját „szabad” gyanánt. Az ajtóban álló, térd fölé érő szoknyát és tíz centis magas sarkú cipőt viselő fiatal nő láttán azonban John hirtelen megkérdőjelezte mostanában kiburjánzó, vélt nemi identitását.

Felpattant, és lovagiasan előrenyújtva kezét invitálta a hölgyet az asztallal szemben álló székhez. Johnt mindig is frusztrálta magassága, s a Sherlockkal való, meglehetősen tisztázatlan kapcsolata során beletörődött, hogy minden tekintetben ő marad alul. Most azonban büszkén húzhatta ki magát, a lány ugyanis még magas sarkú cipőben is alacsonyabb volt nála. Miután megtörtént a kölcsönös bemutatkozás – a csinos nőt Nadine-nak hívták – John fontoskodó kérdéseket tett fel, teljesen feleslegesen, hisz már az első pillanatban tudta, hogy megvan az új nővérke. Mikor pedig vizualizálta az enyhén szexista egyenruhában Nadine-t, egyből jobb kedvre derült. Magában máris dörzsölte a tenyerét: egyfelől mégsem teljesen reménytelen a dolog, és talán beteges vonzalma a férfiakhoz egyedül Sherlocknak szól, másfelől végre igazán féltékennyé teheti lakótársát. Hisz Nadine nemcsak gyönyörű volt vörös hajával, szeplőivel, a megfelelő helyeken telt idomaival együtt, hanem igazán okos és szellemes is. Ráadásul olyan nőnek látszott, aki nincs tisztában testi adottságaival, s teljesen ártatlanul hódít. John már előre kajánul vihogott magában, amikor elképzelte Sherlock és Nadine szópárbaját – főleg, mert az irodalom terén igen gyenge Sherlockot fölényesen kiüthetné a bölcsész végzettségű lány. Ez lesz ám a jó móka!

John felvette Nadine-t, és napról napra nagyobb kedvvel járt dolgozni. Sherlockkal úgy viselkedett, akár egy hisztériás kisgyerekkel: legyintett féltékeny jeleneteire, kinevette fölényes, hideg, tettetett közömbösségét, szánt szándékkal, rendszeresen túlórázott, természetesen új asszisztensét is bevonva, s otthon csöpögős ódákat zengett a fiatal nő erényeiről mind testi, mind szellemi értelemben. Sőt, titkon még egy fényképet is készített Nadineról a mobiltelefonjával, amint a viszonylag rövidre szabott szoknyában próbált meg valamit levenni a polcról, persze úgy, hogy nyújtózkodnia kelljen. Az elkészült művet azonnal továbbította Sherlocknak, a „keményen folyik a munka” enyhén kétértelmű üzenettel kiegészítve. Johnnak tetszett a fotó, Sherlocknak már kevésbé. Gunyorosan méltatta az egész, „ledér, erkölcstelen, semmirevaló” női nemet, majd természetesen még este hat órakor is pizsamában, a fal felé fordulva duzzogott. John némán rázkódott a nevetéstől.

Nadine már egy hónapja dolgozott nála, amikor végre sikerült elcsábítania, bár, az igazat megvallva, ha nagyon akarta volna, már az első percben bármit megtehetett volna a lánnyal. Nadine, jó munkaerőhöz illően alázatos volt, szorgalmas, szó nélkül maradt bent akár minden este főnökével. Johnnal jó volt beszélgetni, s igazán kíváncsi volt rá, hogy vajon valami mást is ilyen jól lehet csinálni vele. Igazi, dédelgetnivaló kisfiúnak tűnt, akitől minden nőben feltámad az anyai ösztön, és mégis, kétértelmű utalásaival, pajzán, de nem tolakodó vicceivel azonnal levette a lábáról Nadine-t. Külön örömmel töltötte el a régimódi nővérkeruha, amin felül mindig „véletlenül” nyitva maradt néhány fránya kis gomb. Tudta, hogy John rajta legelteti a szemét, épp ezért még rá is játszott az ártatlan lány szerepére, akinek fogalma sincs róla, miben áll a vonzereje. Hétfőn este, mikor távozni akart a rendelőből, John mögé lépett, a válla fölött átnyúlva becsukta az ajtót, maga felé fordította, és szó nélkül megcsókolta. Nem Nadine-on múlt, hogy ott helyben nem történt más. John meghívta a lakásába, s Nadine szíve dupla okért dobbant: hisz végre megismerheti a nagy Sherlock Holmes-t, akit pokolian jóképűnek tartott John számítógépének hátterén látva. A lányt nemigen zavarta a láthatóan a barátságnál jóval többet sejtető kapcsolat a két férfi között.

John ölbe kapta Nadine-t, úgy vitte be a lakásba – nem tervezte, hogy máris összefutnak Sherlockkal, de nála soha nem lehet tudni, mit és mikor csinál, s ha véletlenül belé botlanának, jól jön a hatásos belépő. Becsapta maga mögött a bejárati ajtót, majd sietősen lépkedett a szobájába, aminek ajtaját szándékosan résnyire nyitva hagyta. Ezután hagyta, hogy a felajzott Nadine magára húzza az ágyon. Mielőtt igazán a dolgok mélyére hatolhatott volna, kicsapódott az ajtó, és megjelent Sherlock Holmes, teljes életnagyságában, amitől mind Nadine, mind John lélegzete elakadt, ugyanazon okokból. Sherlock tengerszín szemei szikrákat szórtak, cikáztak a zilált külsejű, ám nő létére igencsak szemrevaló Nadine, és a mindenre kész John között, akik még mindig félig egymáson, de mindketten rá néztek. Egy hosszú pillanatig merőn méregették egymást, majd Nadine felkelt az ágyról, és magával húzta a férfit, aki talán csak John jelenlétének köszönhetően nem tiltakozott.

John némán, enyhe meglepetéssel figyelte, ahogy asszisztense lágyan végigsimít Sherlock karján, a finom, hosszú ujjaktól a vállig, majd lecsúsztatja róla a zakót. Nadine ezután megcsókolta Sherlock finom bőrű nyakát, s mindhárman meglepődtek rajta, hogy a göndör hajú férfi ezt kéjes sóhajjal és lehunyt szemmel élvezte. Nadine beletúrt Sherlock hajába, és élvezettel konstatálta, hogy John kettősük láttán még inkább lázba jön. Közelebb húzta magukhoz Johnt – Sherlock transzállapotban bámult maga elé – és egymás felé fordította a két férfit. Nem sokat kellett várnia csókjukra, és szeme kitágult az izgalomtól – hisz nem mindennap látja az ember, hogy két Adonisz egymásnak esik. Szerencsére egyikük sem feledkezett meg róla: a két férfikéz szinte egyszerre nyúlt érte…

Nadine örömmel konstatálta, hogy a két férfi szinte verseng azért, hogy ki érjen többet hozzá, ki csókolja. A lány ezen meglepődött, mert tudatalatti célja az volt, hogy Sherlock és John egymásra találjanak, s megszűnjön a köztük vibráló, elviselhetetlen szexuális frusztráció. Arra nem gondolt, hogy kis akciója ilyen jól sül majd el. Sherlock „Szűz” Holmes és Dr. John „Agglegény” Watson felejthetetlen perceket okozott neki, s a furcsa összejövetelen senki nem maradt csalódott, mindenki titkos, szégyenkezve titkolt vágya felszínre bukhatott – és ki is elégült. Hajnaltájt, egészen bizarr módon, középütt Nadine, jobbján John, balján Sherlock, egymást ölelve merültek álomba.

Másnap reggel Nadine teát főzött mindhármuknak, és még palacsintát is sütött főnökének és a magándetektívnek. Az asztalnál nem sok szó hangzott el, sokkal több sejtelmes somolygás, szemek összevillanása jellemezte a házban ritkán látott, ínycsiklandó reggelit. Hármójuk közül Sherlock volt leginkább zavarban, John és Nadine nem egyszer kacsintottak össze a férfi piruló arcát látva. Miután befejezték, főnök és beosztottja egymásba karolva indultak munkába, de előtte még kétfelől arcon csókolták a teljesen összezavarodott, és tőle szokatlanul hallgató Sherlockot.

Kilépve az utcára, felnéztek a hálószoba ablakára, amely annyi szenvedélyes pillanatot látott előző este, s John megszólalt:

-         Azt hiszem, ez egy csodálatos barátság kezdete! – Nadine ránézett, s mindkettejükből kitört a felszabadult nevetés.