Karácsonyi etűdök 1. rész - A mézeskalács

Már nem sok van hátra karácsonyig, és természetesen ilyenkor jönnek a Johnlock témájú karácsonyi gondolatok. Legalábbis nálam =) Szóval írtam egy-két könnyed kis történetet, olyan igazi kis aranyos-bájos szösszenetet, én ezzel kedveskednék Nektek karácsony alkalmából! ^^ Fogadjátok szeretettel!

John izgatott volt, akár egy kisgyerek, s igyekezett gyermeki rajongását Sherlockra is ráragasztani. Természetesen – sikertelenül. Sherlock egész nap duzzogott, és nem volt hajlandó tudomást venni arról, hogy másnap karácsony este, a szeretet ünnepe, bla bla bla… Mikor John örömében kacagva állt az ablak előtt, s lelkesen újságolta, hogy hullani kezdett a hó, mégpedig hatalmas pelyhekben, Sherlock tüntetően hátat fordított neki, és a kanapé kárpitját nézegette inkább, mint a hógömbbe zárt Londont.

John dél körül adta fel a próbálkozást. Úgy döntött, Sherlock Grincs-viselkedése ide vagy oda, ő élvezni fogja az ünnepet, még ha testi-lelki jó barátja ebben nem is partner.  Felkötötte rénszarvas mintákkal díszített piros kötényét, és Sherlock méltatlankodó jajgatására ügyet sem vetve beállította a rádiót egy karácsonyi dalokat sugárzó adóra, majd, miután megfenyegette barátját, hogyha ki meri kapcsolni, akkor a fejére ragasztja a szürke vadászsapkát, munkához látott a konyhában. Hangosan énekelte a Last Christmas és az All I want for Christmas is you című slágereket, és ügyet sem vetett Sherlock halálhörgésére a másik szobából. Saját titkos receptúrája alapján mézeskalácsot készített. Miután jókora tésztalabdát gyúrt, és a hűtőbe tette, kisétált Sherlockhoz. Barátja nyúzott arcát látva elnevette magát: Sherlocknál még egy szibériai munkatábor túlélője is jobban nézett volna ki. Úgy tűnt, a híres nyomozót valóban megviselte a karácsony. Göndör fürtjeibe annyiszor túrt bele tehetetlenül, hogy az inkább egy madárfészekhez volt hasonlatos, vékony arcán a szokottnál is jobban kirajzolódtak arccsontjai fehér volt, akár odakint a hó, és erősen remegett.  

-          Gyere ki velem a konyhába! – kérte John, miután sikerült leküzdenie a nevetőgörcsöt. Sherlock megkínzott tekintettel nézett rá.

-          Na jó, a zenét kikapcsolom! – tette még hozzá, de Sherlock szemében még mindig ott ült a sokkal vegyes rettegés.

-          Hát jó, akkor énekelni sem fogok! – toldotta hozzá kissé sértetten. Sherlock nagy nehezen feltápászkodott, és kibotorkált a konyhába, majd lerogyott egy székre, s úgy tűnt, a kínzás kiszívta minden csepp erejét, és már csípős megjegyzésekhez sem volt kedve.

John megrázta a fejét, majd somolyogva visszafordult a tésztához.

-          Nézd, csináltam mézeskalács-Sherlockot! – mutatta néhány perces néma munka után. Sherlock tekintetével a ház előtti jeges járdát is fel lehetett volna törni.

-          Ha nem tetszik, én foglak megenni – nevetett saját, kevésbé mulatságos poénján John. Sherlock hitetlenül forgatta a szemét.

-          John, mi van veled? Nem vagy önmagad! Nos, rendben, ha jobban megnézlek, a nevetséges pulóver megvan, szóval egy részed legalább megmaradt…- szólt be ő is barátjának, aki csúnyán nézett vissza rá. Majd, ahelyett, hogy folytatta volna a szócsatát, inkább újra beletemetkezett a mézeskalács-figurák gyártását.

Sherlock szemét forgatva bámulta barátja hátát, és nagyokat sóhajtott. Ez volt az első közös karácsonyuk, és ő egészen máshogy akarta volna eltölteni, de Johnnak semmi máshoz nem volt kedve, csak a nevetséges sürgölődéshez. Teltek a percek, és John, megfeledkezve ígéretéről, dúdolni kezdte a Mikulás piros orrú rénszarvasáról szóló, vidám kis dalt. Sherlock felvett az asztalról egy vajazó kést, és ereinek felvágását imitálta John háta mögött.

Végül eljött az este, a mézeskalács is elkészült, és John a karácsonyfát is feldíszítette. Sherlock továbbra is tüntetett, és inkább elvonult hegedülni a fürdőszobába (amelynek az egész álló nap a konyhában robotoló Mrs. Hudson a legkevésbé sem örült.)

John kedvenc foteljából ülve gyönyörködött a csodás fában, és mélázva tömte magába a Watson-sütit. Sherlock végre megjelent, és duzzogva állt meg John előtt.

-          Most már igazán törődhetnél velem is! – hisztizett.

-          Természetesen, gyere csak ide! – mondta vigyorogva John, és a gyanútlan Sherlock mit sem sejtőn ölelte át.

A következő pillanatban pedig egy rénszarvasagancsokkal ellátott hajpánt kandikált ki göndör fürtjei közül.

-          Jooooooohn! – ordított fel Sherlock, de barátja egy jól irányzott csókkal megelőzte, hogy a karácsonyi hangulatba kényszerített Sherlock letépje magáról a Rudolphos kiegészítőt.